Az INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ és az INNOVA Észak-Alföld Regionális Fejlesztési és
Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetével és a DTMP Debreceni Tudományos Műszaki Park Non-profit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társasággal közösen üzleti angyal klubot szervez a Fiatal Vállalkozók Hete rendezvénysorozat keretein belül Debrecenben, 2008. november 21.-én.
Az üzleti angyal klubon fejlesztéseikhez tőkét kereső kutatók, kezdő vállalkozók, kisebb cégek mutatkoznak be üzleti angyalok és kockázatitőke-befektetők előtt. Az előértékelés eredményeként kiválasztott projektgazdákat, vállalkozókat az INNOSTART munkatársai készítik fel a befektetők számára tartandó tízperces prezentációra. Az előadások után lehetőség van a tőkét keresők és kínálók közötti kapcsolatfelvételre, kötetlen beszélgetésre.
Várjuk azon 35 év alatti projektgazdák jelentkezését, akik (1) piacorientált vagy piacközeli fejlesztésekkel, új technológiákkal rendelkeznek és céljuk e kutatási eredmények üzleti hasznosítása, (2) egy piacképes ötlet alapján gyors növekedésre képes vállalkozás indítását tervezik, és ehhez az előkészítést már megtették, (3) már működő kisvállalkozást vezetnek. A legígéretesebb 6-8 projekt lehetőséget kap az üzleti angyal klubon történő bemutatkozásra, illetve az esemény után személyesen kiközvetítjük azokat a rendezvényen jelen nem lévő befektetőinknek. Azok a projektek számíthatnak leginkább kedvező elbírálásra, amelyek jól előkészítettek, kiváló és elkötelezett menedzsmenttel rendelkeznek és pénzügyileg, üzletileg is ígéretesek.
A jelentkezés adatlap kitöltésével történik, melyet kérjük, hogy 2008. november 4.-ig juttasson el a dtmp@dtmp.t-online.hu címre.
Kapcsolat:
Dr. Makra Zsolt üzletfejlesztési menedzser
Tel: 1/382-1508, e-mail: makra.zsolt@innostart.hu
Dr. Simon Alíz a DTMP ügyvezetője
Tel: 52/533-141, e-mail: dtmp@dtmp.t-online.hu